Már egészen 3 napja vagyok Mexikóban, de túl sok szabadidőm nem volt. Mikor megérkeztem, egyből mentünk az El Tacoba és ettünk tacot (meglepő mi?) aztán megismerkedtem a házzal ajándékként kaptam egy B.Papp #10 mexikói válogatott mezt és egy mexikói zászlót. Mivel nem volt mit kipakolnom, egyből el is aludtam.
Másnap reggel találkoztam két fogadó-unokaöcsémmel, reggeliztem és elmentünk a városba Tavoval, a fogadóbátyámmal aki vasárnap indul Brazíliába. Intéztük az ő dolgait, ittunk kókusztejet vagy vizet, nemtudom hogy hívják, és már délután 2 volt amikor hazaértünk.
Ebédeltünk, majd elaludtam, és 7kor keltett Tavo, hogy megyünk egy ismerőséhez. Csupán fél óra kellett ahhoz, hogy felkeljek... A következő napom is hasonlóan mozgalmasan telt, voltunk El Pasoban ahol vettem adaptert a laptophoz, átvettem a bőröndömet illetve elintéztük a szükséges papírokat az USA-ba való gördülékeny átjutáshoz, illetve megcsináltuk volna a helyi tartózkodási (vagy milyen) kártyámat, de éppen elment az internet a Migrációs Irodában.
Amikor hazaértünk egyből indultunk is Tavoval az unokatestvéréhez, és elmentünk kajálni a helyi bevásárlóközpontba, aztán még találkoztunk pár emberrel. Mikor hazaértünk még beszélgettem a családommal és 8kor már aludtam. Papíron ma kellett volna iskolába mennem viszont az előző napi sikertelen kártyakészítést muszáj volt letudni, így csak holnap megyek. Ez az írás elég kesze-kusza lett, de hirtelen ennyire tellett.
FOTÓKAT!!!!
VálaszTörlés